Walls of Power - British Journal of Photography


The Fence of Gibraltar, British Overseas Territory of Gibraltar, 2016 © Arnau Bach, courtesy of the artist.

An exhibition at Les Rencontres d’Arles explores the motivations behind 30 existing man-made borders in Europe

In 1989, the Iron Curtain began to be dismantled as the Cold War drew to an end. . Two years later, the Berlin Wall fell, paving the way for German reunification and the dissolution of the Soviet Union. During an era defined by global militarised segregation, there were only four physical walls that existed to demarcate borders in Europe. Today, however, there are close to 30.

In 2015, when Hungarian curator and photo editor István Virágvölgyi heard that his country was building a fence along its border with Serbia and Croatia, he became curious about other walls across the continent. “I thought there might be five or so, but there were so many more,” he says. After investigating the various motives behind man-made barriers such as the peace lines in Belfast, the Kaliningrad Oblast (a 45km fence that separates Lithuania and Russia), and the 6m high Melilla border fence between Spain and Morocco, Virágvölgyi realised that “although they look the same, their purpose is different”.

Created with the support of the Les Rencontres d’Arles curatorial fellowship, Walls of Power is split into three sections: Walls of Influence, Walls of Segregation, and Walls of Migration. Spanning photography, film, and sculpture, the exhibition presents 128 pieces of work by 44 contributors from 15 different countries. For Virágvölgyi, it was particularly important to include work by local photographers living nearby the barriers who knew their history. He also wanted to platform a variety of perspectives and included work by photographers, activists, civilians and even refugees.

Taking the Iron Curtain and the Berlin Wall as a point of reference, Virágvölgyi divides these 30 existing walls between these three sections.


Walls of influence relates to “barriers between sovereign powers; boundaries that are politically driven, motivated by the desire to reign,” explains István Virágvölgyi.  This section includes images made in Cyprus by George Georgiou and Tijen Erol. The series explores the United Nations Green Line Buffer Zone, a product of the Greek-Turkish conflict that divides the island, and the Fence of Gibraltar, which was built on the country’s border with Spain by Britain in 1909.

Also explored is the notion of “digital walls”, through two projects that were commissioned for the exhibition. The first is a series by Russian activist Lvova Anastasya, which investigates digital firewalls in Russia. We also see images of foreign embassies captured on Google Street View by Marcell Piti, showing how embassies around the world have blurred and distorted their properties for security purposes.


Cyprus has been divided by the UN Buffer Zone, the 180 km “Green Line”, since 1974. In just half a century the houses and shops inside the zone have become like ruins. Today, no-one, not even the owners, are allowed to return back to their properties inside the zone or to visit the area. The Wall, Nicosia, Cyprus, 2015. © Tijen Erol, courtesy of the artist.


US Embassy in Belgrade, Serbia, obscured by the government and captured using Google Street View, 2018. © Marcell Piti, courtesy of the artist.


Walls of Segregation refers to barriers that are built within a society by local authorities who wish to separate a minority from the rest of the community. Here, we see a multimedia piece by András D. Hajdú and Balázs Ivándi-Szabó, exploring the gypsy ghettos of Baia Mare in Romania, in which one settlement was walled off by local authorities in 2011. Also included is Attila Balázs’ striking image of a Roma family walking towards a concrete wall that separates their camp from a housing estate in Eastern Slovakia.

We also see images from Frankie Quinn’s documentation of the Belfast Peace Lines that divide the city’s Catholic and Protestant communities, as well as shocking footage by Russian filmmaker Timofey Rozhansky, who documents the inside of Russia’s “undesirable” walled communities, isolated for the sake of the nation’s reputation during important state visits.

Around 50 families living in panel housing on a housing estate in Eastern Slovakia funded the erection of the 500-metre-long, 2m high wall that separates them from the local Roma camp © Attila Balázs, courtesy of MTI


A still from a multimedia piece showing the gipsy ghettos of Baia Mare, Romania, one of which was walled off by the local municipality in 2011 © András D. Hajdú and Balázs Ivándi-Szabó, courtesy of the artists.


A sense of urgency permeates the last section of the show, in which we are confronted with the many barriers blocking entry into the fortress that is Europe. We see an extreme act of willful ignorance in José Palazón’s 2014 image of refugees climbing the Melilla fence in Spain and Morocco, as a golfer below hits a tee shot. Elsewhere, Kevin McElvaney creates a space for a refugees’ perspective with a project for which he handed out 15 disposable cameras to families in Turkey and Greece to document their migration.

In this final section, we come face-to-face not only with the largest displacement crisis since World War II, but also the physicality of the walls that obstruct progress. Łukasz Skąpski’s neatly scaled models of existing European border barriers emphasise the actual existence of these physical barriers that separate us from our neighbours. 

A train wagon at the railway station in Zákány, Hungary, carries razor that will be used on the country’s border with Croatia © Simon Móricz-Sabján, courtesy of the artist.

Young Africans try to climb the double fence that separates Africa from Europe, near Beni Enza on the border of Spanish enclave Melilla, March 2014. After spending several hours on top of the fence, they were forced back to Morocco by Spanish security forces. © Sergi Cámara, courtesy of the artist.


Calais, France, from the series The Clinch – New Architecture of European Borders © Łukasz Skąpski, courtesy of the artist

Building walls to protect a land, its people, and its culture is not a new phenomenon. But, looking back on the greatest walls that have existed, in the Soviet Union, China, and even Hadrian’s Wall in the Roman Empire, history proves that they are temporary. “Walls are always demolished. There have always been walls and there will always be walls. But they are imperfect,” says Virágvölgyi. “Walls are an instrument of power and control… Building a wall is never a solution to anything.”

Walls of Power is on show at Les Rencontres d’Arles, France, until 25 August 2019

Wall-to-wall Europe: the continent's manmade barriers in pictures - The Guardian

As barriers continue to rise up all over Europe, a new documentary photography exhibition investigates walls, fences and defence lines and the dramas on either side of them

Walls of Power: Man-made Barriers Throughout Europe is at Les Rencontres d’Arles, France, from 1 July to 25 August, 2019

Tue 16 Jul 2019 07.00 BST

The Wall of Europe, Spain, 2014  Young Africans try to climb the double fence that separates Africa from Europe, near Beni Enza on the border of Spanish exclave Melilla   Photograph: Sergi Cámara

The Wall of Europe, Spain, 2014

Young Africans try to climb the double fence that separates Africa from Europe, near Beni Enza on the border of Spanish exclave Melilla

Photograph: Sergi Cámara

Roma Wall, Michalovce, Slovakia, 2010  A group of Roma walk towards a concrete wall in Michalovce, eastern Slovakia. About 50 families on a housing estate have financed its erection to separate the local Roma camp from their residential area   Photograph: Attila Balázs

Roma Wall, Michalovce, Slovakia, 2010

A group of Roma walk towards a concrete wall in Michalovce, eastern Slovakia. About 50 families on a housing estate have financed its erection to separate the local Roma camp from their residential area

Photograph: Attila Balázs

The Fence of Gibraltar, British Overseas Territory of Gibraltar, 2016  A British customs officer checks the hole made by tobacco smugglers in the border fence that separates the UK from Spain   Photograph: Arnau Bach

The Fence of Gibraltar, British Overseas Territory of Gibraltar, 2016

A British customs officer checks the hole made by tobacco smugglers in the border fence that separates the UK from Spain

Photograph: Arnau Bach

The Salpa Line, Finland, 2017  Close to Virolahti, the Salpa Line is a fortified defence line built in 1940-41 to protect Finland from the entry of armoured tanks from Russia. It is 225km long and made of 350,000 stones   Photograph: Rocco Rorandelli/TerraProject

The Salpa Line, Finland, 2017

Close to Virolahti, the Salpa Line is a fortified defence line built in 1940-41 to protect Finland from the entry of armoured tanks from Russia. It is 225km long and made of 350,000 stones

Photograph: Rocco Rorandelli/TerraProject

Crossing Borders, Greece, 2015  Refugees waiting in a queue for registration in the Moria camp on the island of Lesbos   Photograph: István Bielik

Crossing Borders, Greece, 2015

Refugees waiting in a queue for registration in the Moria camp on the island of Lesbos

Photograph: István Bielik

The Wall, Nicosia, Cyprus, 2015  Cyprus has been divided by the UN buffer zone, the 180km-long Green Line, since 1974. The houses and shops inside the zone became half ruins. After a nearly 30-year ban on crossings, the travel restrictions across the dividing line significantly eased in 2003   Photograph: Tijen Erol

The Wall, Nicosia, Cyprus, 2015

Cyprus has been divided by the UN buffer zone, the 180km-long Green Line, since 1974. The houses and shops inside the zone became half ruins. After a nearly 30-year ban on crossings, the travel restrictions across the dividing line significantly eased in 2003

Photograph: Tijen Erol

Boundary between Ukraine and Russia, near Zhuravlevka, 2017  In 2014, after the beginning of the conflict with the Russian-backed separatists, Ukraine announced that it would build a wall on the border   Photograph: Michele Borzoni/TerraProject

Boundary between Ukraine and Russia, near Zhuravlevka, 2017

In 2014, after the beginning of the conflict with the Russian-backed separatists, Ukraine announced that it would build a wall on the border

Photograph: Michele Borzoni/TerraProject

From the Peacelines I series, North Belfast, 1994   Photograph: Frankie Quinn

From the Peacelines I series, North Belfast, 1994

Photograph: Frankie Quinn

Walls of Power


A dél-franciaországi Arles-ban július 1-től megtekinthető fotókiállítás, a Hatalom falai azt vizsgálja, miként falasított vissza Európa a berlini fal leomlása utáni évtizedekben.

Európa és az Egyesült Államok határain egyaránt több ezer ember hal meg a szigorú bevándorlási politika következtében, de a fejlett országokban élők közönyén legfeljebb a vízbe fulladt kisgyerekek fotói tudnak áttörni, és azok is csak ideig-óráig. A legnagyobb európai fotófesztiválon, az idén 50 éves Rencontres d’Arles-on egy magyar kurátor, Virágvölgyi István a hatalom európai falait szedte rendszerbe. A dokumentarista kiállításra 15 ország fotóművészeinek, fotóriportereinek, filmrendezőinek és amatőr fotósainak a felvételeiből válogatott. A kiállítás július 1-én nyílt és augusztus 25-ig látogatható a dél-franciaországi kisvárosban, Arles-ban.

Walls of Power (A hatalom falai) című kiállítás azt mutatja be képekben, hogy miként tízszereződött meg a fizikai határzárak (falak, kerítések, úttorlaszok) száma az utóbbi három évtizedben Európában. A kiállítás kurátora, a korábban az MTI fotórovatát vezető Virágvölgyi, a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj titkára 15 országból 44 alkotó, köztük 8 magyar fotográfus képein keresztül hívja fel rá a figyelmet, hogy miközben „hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy az európai kultúra nyitott és befogadó, ezzel együtt az elmúlt években határfalak épültek a kontinens számos országában. (…) A többnyire dokumentarista fotográfiákat felvonultató tárlat olyan ma is álló határkerítéseket és környezetüket vizsgálja, amelyeket valamilyen európai hatóság emelt és ma is betöltik funkciójukat, hogy ezzel akadályozzák a ki- vagy bejutást bizonyos európai területekre.”


Zákány, 2015. A magyar-horvát határ lezárásához használandó szöges vasdrót a zákányi vasúti állomáson várja, hogy igénybe vegyék. 2015-ben 2,5 milliósra becsült bevándorlási hullám indult meg Európa felé a Közel-Keletről, Belső-Ázsiából és Afrikából. A migrációnak számos oka volt: voltak, akiket a fegyveres konfliktusok, míg másokat politikai, gazdasági vagy vallási okok kényszerítettek az otthonukból való távozásra. Abban az évben elsősorban a Balkánon és Kelet-Európán át igyekeztek a menekültek Európába bejutni. Ezt megakadályozandó a kelet-európai országok kerítésépítésbe fogtak. A néhány száz méterestől több száz kilométer hosszan elnyúló határzárak többségét eredetileg ideiglenesnek szánták. Magyarország a horvátországi határára 120, a szerbiai határra pedig 175 kilométer hosszan húzott kerítést.Fotó: Móricz-Sabján Simon / Courtesy of Simon Moricz-Sabjan to Rencontres d’Arles / Walls of Power

A túlnyomó többségben profi fotósok és művészek által készített képek mellett Virágvölgyi kiállításán helyet kaptak emberi jogi aktivisták és a menekültek amatőr felvételei is. Kevin McElvaney hamburgi fotóriporter 2015 végén azzal írta be magát a 21. századi tömeges népvándorlás dokumentálásának történetébe, hogy nem ő maga próbálta megörökíteni a menekültek személyes történeteit, hanem rábízta azt magukra a menekültekre.RefugeeCameras projektje keretében a törökországi Izmirből Európába készülő menekültek között szétosztott tizenöt, egyszer használatos kamerát, majd arra kérte őket, hogy fotózzák le a menekülttáborokat, az útjuk viszontagságait és esetleges örömeit. A gépek mellé a saját címére kiállított tértivevényes borítékot is kiosztott, majd a feladatra vállalkozókról lőtt egy Polaroid-felvételt, és elbúcsúzott. Eddig hét kamera érkezett vissza hozzá. Kettő még mindig Izmirben van, a többi elveszett, vagy elkobozták a határőrök. A Hamburgba visszaérkezett kamerák képanyaga, az útnak indulók polaroid felvételeivel együtt most a profi felvételek mellett Arles-ban állít mementót a hatalom falainak és az azokon átjutott szerencsésebbeknek.


Nicosia, 2015. Ciprust és magát a fővárost, Nicosiát 1974 óta osztja északi török és a déli görög területekre a szigetet kettészelő, egy falból és az ENSZ békefenntartói által ellenőrzött pufferzónából álló Zöld Vonal. Az Attila-vonalként is ismert falat a törökök építették, helyenként az omladozásnak indult házak falait is az építménybe integrálva. A falon 30 éven keresztül nem lehetett átjutni. 2004 óta nyitottak rajta néhány kaput, így ma már lehetséges a két terület közti átjárás.Fotó: Tijen Erol / Courtesy of Tijen Erol to Rencontres d’Arles / Walls of Power

Magyar siker falakból Európa legnagyobb fotófesztiválján

Az arles-i kiállítás magyar kurátora nem a teljességre törekedett, így például nem foglalkozott a mexikói határzárral és a kínai nagy fallal sem, kizárólag európai falakkal. „A kiállítás újdonsága, hogy egyszerre teremt rendszert és mutatja meg a torlaszok sokféleségét” – mondta a Qubitnek Virágvölgyi.

„A falakba ütköző privát ember szemszögéből minden fal ugyanúgy néz ki, a szerb határon lévő migrációs kerítésen nemcsak a közel-keletről érkezők nem tudnak szabadon átjutni. Sőt, nemcsak az emberek szabad mozgását akadályozza, hanem például a vadállatokét is, ami jelentősen befolyásolja a vadon élő populációk életterét és szaporodási lehetőségeit. A Szlovénia, Horvátország, valamint Magyarország határain felhúzott, vagy a Lettország, Észtország és Oroszország határainál készülőben lévő kerítések a barnamedvék, a farkasok, a hiúzok és a szarvasok szaporodási területeit is kettévágják, belterjessé téve és ezzel veszélyeztetve az állatok populációit.” Virágvölgyi válogatásában a falak három nagy csoportot alkotnak.

A hatalmi befolyás, a szegregációs és a migrációs falak között az ikonikus berlini fal lett – a vasfüggönnyel együtt – a falak fala.

„A szovjet blokkot Európa nyugati részétől elválasztó fizikai határ egyszerre jelölte a Szovjetunió befolyásának a határait és szolgálta a keleti blokkban élők el- és a nyugat felé való kiút lezárását. Kelet-európaiként úgy tűnhetett, hogy a vasfüggöny és a berlini fal 30 évvel ezelőtti leomlása elhozta azt a társadalmi nyitottságot, amire a II. világháború után kibontakozó hidegháború nem adott lehetőséget. Csakhogy a kiállítás anyagában szereplő falak – három kivétellel – mind azóta épültek. Európa visszafalasított” – mondta Virágvölgyi.

A falépítők már az ókorban is egymást másolták

Más kérdés, hogy Európában nem a 20. században kezdődött a falasítás. Hadrianus római császár 120 kilométer hosszú falát a Krisztus utáni 2. században húzták fel a mai Nagy-Britannia területén, és eredetileg a barbár hordák ellen volt hivatott védeni a római birodalom határait. Az ősi falat ma a világörökség részeként óvják. Hasonló célból épült egyébként a világ talán leghíresebb fala, az összesen közel egy évezreden át tökéletesített, több mint 7000 kilométeres kínai nagy fal is. Mire a Krisztus előtti 3. században megkezdték az építését, a kínai uralkodók előtt már több évszázados faltörténelem szolgált példaként.


Norviliskes, 2014. A Fehéroroszországba mélyen benyúló litvániai földnyelven található Norviliskes és a belorusz Pezkuny nevű falucskák lakói számára egyik napról a másikra vált kézzel fogható valósággá a két ország közé 1939-ben esetlegesen megrajzolt határvonal. Litvánia 2004-es uniós csatlakozásával a schengeni határ is ide került, így Fehéroroszország területéről már csak vízummal lehet átjutni az esetenként néhány méternyi távolságban lévő, kerítéssel leválasztott litván falvakba. A kerítés helyenként a szó szoros értelmében családokat szakít ketté, Dmitri Makhomet fehérorosz filmrendező Les Oubliés de Norviliskes című dokumentumfilmjének pillanatfelvételén látható férfi és a határ másik oldalán élő nagynénje a kerítésen keresztül próbálják ott folytatni a hétköznapi életüket, ahol a kerítés építése előtt abbahagyták.Fotó: Dmitri Makhomet / Courtesy of Dmitri Makhomet to Rencontres d’Arles / Walls of Power

Az első olyan falat ugyanis, amit nem egy város köré húztak fel, az akkor sumér uralom alatt álló Mezopotámiában, a mai Irak területén állították Krisztus előtt több mint kétezer évvel. Shulgi király fala 250 kilométer hosszan terült el a Tigris és az Eufrátesz folyó között, a funkciója pedig az volt, hogy védje a birodalom határait az amoriták ellen. A történészek szerint ez volt az első olyan fal, amely nemzeti alapon jelölte ki egy birodalom határait.

A kínaihoz hasonló, őrállásokkal tarkított, bár jóval rövidebb falat a Krisztus előtti 5-6. század környékén a Perzsa Birodalomban, a mai Irán területén is építettek. A vörös téglából épült, ezért „vörös kígyónak” is nevezett, 195 kilométer hosszú fal építtetői a történészek szerint tanulmányozhatták Shulgi falát, így lényegesen masszívabbra építették a sajátjukat. A vörös kígyó pedig a kínai nagy falhoz szolgálhatott mintául.


Lesbos, 2015. A görögországi Leszbosz szigetén létrehozott menekülttáborban menekültek ezrei várják, hogy benyújthassák kérelmüket a határvédő hatóságoknak.Fotó: Bielik István / Courtesy of István Bielik to Rencontres d’Arles / Walls of Power

„Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat” – ezt a mottót választotta az arles-i kiállításhoz Virágvölgyi. Az emberek közti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól értekező Jean-Jacques Rousseau, a francia felvilágosodás legnagyobb hatású filozófusa így folytatja: „Mennyi bűntől, háborútól, gyilkosságtól, nyomorúságtól és szörnyűségtől menekült volna meg az emberi nem, ha valaki kiszakítja a jelzőkarókat vagy betemeti az árkot, és így kiált társaihoz: Ne hallgassatok erre a csalóra! Elvesztetek, ha megfeledkeztek róla, hogy a termés mindenkié, a föld pedig senkié!”

Migrációs torlaszok Európa-szerte

1989 végére – a még csak egyes részein omladozó, teljesen viszont csak 1991-ben felszámolt berlini falon és az azzal szoros szimbiózisban létező vasfüggönyön kívül – mindössze négy fizikai határzár létezett az európai kontinensen: a görög és a török lakosságot kettéválasztani hivatott, 1974-ben felhúzott ciprusi Nicosiában, a brit és a spanyol királyi felségterületeket egymástól fizikailag is elválasztó 1909-es gibraltári, az íreket vallási-nacionalista alapon két táborra osztani hivatott, 1969-től folyamatosan tökéletesítgetett belfasti, és a Finnországot Oroszországtól elválasztani hivatott, 350 ezer darab 3 tonnás kőtömbökből 225 kilométer hosszan a II. világháború elején kirakott finn Salpa-vonal.

Mára Európa-szerte közel tízszer ennyi, több mint 30 fizikai határ szolgál migrációs, szegregációs és hatalmi célokat. A falak egyre növekvő népszerűségét jól jelzi, hogy „a külső határok koherens igazgatásának biztosítása és a válsághelyzetekre való reagálás képessége érdekében” évről évre nő az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) hatásköre, személyi állománya és éves büdzséje. Idén áprilisban az Európa Tanács sajtóközleményben tudatta, hogy a Frontex nemcsak nagyobb személyi állománnyal és műszaki eszközparkkal rendelkezik majd a jövőben, hanem az egyes tagállamok beleegyezése függvényében „végrehajtói hatásköröket tud majd gyakorolni határellenőrzések végzése, illetve a visszaküldéssel kapcsolatos feladatok ellátása érdekében, beleértve az erőszak alkalmazását és a fegyverhasználatot is.”


Gibraltár, 2016. Egy brit határőr a dohánycsempészek által vágott rést vizsgálja a spanyol és brit felségterületeket elválasztó gibraltári határkerítésen. Az Ibériai-félsziget déli csücskén található Gibraltár brit felségterület, melyet 1909-ben választottak le kelet-nyugati irányban 1,2 kilométer hosszan egy eredetileg csak 2,1 méter magas kerítéssel. Nagy-Britannia Európai Unióból való távozása miatt félő, hogy a gibraltári határon évtizedek óta fennálló feszültség fokozódni fog. A Brexit-szavazáson a gibraltáriak 96 százaléka az unióban maradás mellett szavazott.Fotó: Arnau Bach/Courtesy of Arnau Bach for Les Rencontres d’Arles / Walls of Power

Az Európai Unió szereti kellő távolságban kijelölni a határait

A német Spiegelben tavaly cikkeztek arról, hogy az európai közösség, más eszközökkel ugyan, de a Mexikót büntetővámokkal fenyegető Donald Trumpéhoz igen hasonló szándékkal megállapodásra jutott Törökországgal, hogy a menekülthullámot a török határokon belül tartsák, és ne engedjék tovább Európa irányába. Cserébe 80 millió euróért fejlesztették a török határvédelmet, valamint 3 milliárd eurót ígértek az országnak. Bár a pénzből elméletileg a Törökországban tartott menekülteknek kellett volna elfogadható életkörülményeket biztosítani, a Spiegel információi szerint 18 millió euróról például tudható, hogy abból a török parti őrség egy holland vállalattal új hajókat gyártatott. Magyarán ez a pénz biztosan visszaszivárgott Nyugat-Európába. A mintegy 3,5 millió szíriai menekültet befogadó Törökország időközben egy falat is felhúzott a Szíriával határos területein. A fal több száz kilométer hosszú, három méter magas, és hőérzékelő kamerákkal van felszerelve.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Unió migrációs falat finanszíroz Európán kívül. Két spanyol városban, Ceutában és Melillában 2007-ig két, egyenként nagyjából 10 kilométer hosszú, 6 méter magas kerítés épült. A szóban forgó városok Spanyolország exklávéiként az észak-afrikai Marokkóban találhatók, és a Szaharától délre fekvő országok menekültjeit hivatottak Afrikában tartani.

Hasonló céllal építtetett falat a franciaországi Calais-ban Nagy-Britannia, valamint a norvég-orosz határon fekvő Storskogban Norvégia is. A kelet-európai országok pedig sorra építették a 2015-ös nagy migrációs hullám elől a balkáni utakat lezáró kerítéseket. Magyarország kettőt is felhúzott, egy 175 kilométereset a szerb, egy 120 kilométereset pedig a horvát határára, de épített falat Macedónia a Görögországgal határos, Bulgária és Görögország a Törökországgal határos, Szlovénia a Horvátországgal határos és Ausztria a Szlovéniával határos területeire.

Gettósítás márpedig van

Miközben a migrációs falak némelyike évek óta címlapsztorik tucatjait szolgáltatja Európa-szerte, a szegregációs falakról lényegesen kevesebbet lehet tudni. Olyannyira, mondta Virágvölgyi, hogy a képanyag összeállításában segítséget nyújtó litván kollégák nem is tudtak arról, hogy Litvánia két kerítést is építtetett a határaira. Az Oroszországgal határos, közel 50 kilométeres falat mindössze két éve húzták fel, a litván-fehérorosz határon lévő pedig már 2007 óta áll, összesen 110 kilométer hosszan.

Utóbbi egy földnyelv köré épült, amely Litvániához tartozik, de mélyen belóg Fehéroroszországba. A hagyomány szerint azért, mert amikor a szovjet fennhatóság alá tartozó területek térképét megrajzolták, Sztálin letette a pipáját az épp készülő térképre, és mivel senki nem mert hozzáérni, körberajzolták. Valójában az akkoriban kialakított téeszek lobbitevékenysége szülte a logikátlan határvonalat. A függetlenségét a szovjet tagköztársaságok közül elsőként, 1990 márciusában kikiáltó Litvánia 2007-ben húzott kerítést a nyúlvány teljes hosszában, a hivatalos indoklás szerint a csempészet megakadályozására.


Belgrád, 2018. A Walls of Power kurátora, Virágvölgyi István szerint a 21. században a virtuális határok legalább annyira valóságosak és kézzelfoghatóak a mindennapi életben, mint a fizikaiak. A Google Street View-ból származó felvételen a belgrádi amerikai nagykövetség látható. Vagyis, hathatós amerikai kérésre, éppen hogy nem látható. A nagykövetségi falak, akár virtuálisak, akár valóságosak, olyan határzárat valósítanak meg, amely az államok között, például a két ország földrajzi távolsága miatt amúgy nem jöhetne létre. A virtuális határokat több európai országban, így Oroszországban, Fehéroroszországban, Törökországban és Ukrajnában hatékonyan használják a befolyásolás és a hatalom eszközeként.Fotó: Marcell Piti / Courtesy of Marcell Piti to Rencontres d’Arles / Walls of Power

Mivel Litvánia határa az Európai Unió schengeni határa is egyben, a határ mentén lévő falvak között csak vízummal lehet átjárni, és a nyúlvány kezdőpontján lévő egy kilométeres sávban például nincs határforgalom. Az itt élők mindennapjairól Dmitri Makhomet fehérorosz filmrendező tavaly rendezett dokumentumfilmet.

„A kerítés szó szerint családokat szakított ketté, a területen élő, főként lengyel nemzetiségű őslakosoknak esetenként 100-150 kilométert kellene utazniuk, hogy a légvonalban alig egy-két kilométerre élő családtagjaikat meglátogathassák. A nyúlvány bejáratánál lévő kaput évente kétszer, karácsonykor és halottak napján nem hivatalosan többnyire megnyitják egyetlen napra. Az itt jellemzően nagy szegénységben élő őslakosok többnyire átszökdösnek a határon. Ha elkapják őket, a tetemes eljárási bírság mellett 3-5 évre a vízumkérvényezéstől is eltiltják őket” – érzékelteti a 21. századi baltikumi vasfüggöny jelentőségét Virágvölgyi, aki személyesen is bejárta a helyszínt.

Hasonlóan keveset foglalkozik a közvélemény az Európai Unió határain belül falakkal elkerített cigány gettókkal is. Szlovákiában öt városban, összesen mintegy 650 méter hosszan, körülbelül 100 ezer euróból  épült a romák elszeparálását célzó fal. Az ezek felhúzását elrendelő polgármesterek a falakhoz hivatalosan többnyire balesetvédelmi, zajcsökkentő, sportolási lehetőséget (úgy, mint fallabda) biztosító funkciókat rendelnek.

Az oroszországi Jekatyerinburgban, Szamarában és más városokban a nemrégiben zajlott focivébé alatt azért kezdték egyik napról a másikra a Patyomkin-kerítések építését, hogy a prominens fizetővendégeknek ne kelljen szembesülniük az út mentén tapintható nyomorral. A Moszkvától 80 kilométerre nyugatra lévő Glebovszkij nevű településen például a francia válogatottat akarták kímélni a látványtól, mert a hoteljükből épp egy szegénynegyeden át vezetett az út az edzőpályájukra. A fal építéséről a lakosságot nem értesítették előre, a hivatalos indoklás szerint a helyszín teljes körű biztosítása érdekében.  Egy nőnek szerencséje volt: épp az előtt ért saját autóbeállójához, mielőtt azt a fallal teljesen eltorlaszolták volna.


Nyitókép: Virohlati, 2017. A 225 kilométer hosszú Salpa-vonalat 1940-41-ben azért építették a finnek, hogy megakadályozzák a szovjet tankok bejutását. 70 ezer finn katona 350 ezer, egyenként 3 tonnás kőtömböt állított fel a határok védelme érdekében. Azóta is a védelmi vonalnak tulajdonítják, hogy a szovjet csapatok nem rohanták le Finnországot a második világháborúban. A Finnországnál kevésbé szerencsés és a szovjet befolyást elkerülni nem képes balti államokban a Szovjetunió felbomlása után nagy fejtörést okozott a határvédelem. Az újonnan formálódó független államokban élő orosz lakosság igen nagy hányada nem nyilatkozott nemzetiségéről, ráadásul a NATO és az Európai Unió határa is véget ér az ország határaiknál.Fotó: Rocco Rorandelli/© TerraProject / Courtesy of Rocco Rorandelli to Rencontres d’Arles / Walls of Power

A cikk a Qubit.hu-n jelent meg.

Cyprus: “Without reconciliation there will be no reunification in this island”



Tijen Erol and Merobe Bobbe Theoklitou are both from Cyprus. Since 1974, Cyprus is a divided country so one of them lives in one side and the other one lives in the other side of the island. They are both photographers and they are both sharing the same desire for a united Cyprus. Here is an interview with them telling us about the campaign “Unite Cyprus Now”, about reconciliation and how a joint future of peace can be achieved through education and by understanding the past.

What does it mean for you to reunite Cyprus and how can you reach reconciliation?

Merobe: Cyprus became an independent state on August 16th 1960. It remained as a single entity until 1974 when Turkish troops invaded and occupied 40% of the land. To reunite Cyprus all troops must leave Cyprus, and all Cypriots, Greek and Turkish should be given back their right to live, work and own property wherever they wish. To achieve a reconciliation, sacrifices about the land and the constitution need to be made. However the major issue for us Cypriots, who lived through the 1974 coup followed by the invasion of the Turkish army, it is safety. Cyprus is a European country and our guarantee for safety should come from Europe.

Tijen: For me a reunited Cyprus means that there are no borders of any kind. To do so we should not hide but have to understand our past, to be able to break the bonds with it. If you hide your past and do not get any lessons, you are more likely to repeat it. So the most important thing to break the physical walls or the walls in the minds is education. Peace education will bring peace and reconciliation to this island. The nations sharing this island should come together to find a common ground with understanding and love. Without reconciliation there will be no reunification in this island.

When and how the mobilizations for “Unite Cyprus Now” began and who participates?

Tijen: It started after the first collapse of the negotiations in Switzerland. It was May 2017 where the leaders announced that they will not find a common ground for the negotiations. After some time the leaders announced that they will come together again as they believe that an agreement is achievabl. However, after giving so much hope to the people of the island, they collapsed again leaving behind no hope for the people of this country. As an individual, I believe that I have a responsibility for the young generation and that is why I am there demonstrating and all the people who feels the same responsibility should be there. Small things can lead to big things.

Merobe: The mission of “Unite Cyprus Now” is to connect Cypriots by seeking the truth, building empathy, respecting diversity, reinforcing solidarity and promoting a joint future.

What kind of activities you organise and what are your plans for the future?

Tijen: “Unite Cyprus Now” comes together in the Buffer Zone which is the area between the Greek and Turkish Cypriot checkpoints. This area is just a small part of the UN controlled area (Buffer Zone) which is about 200 km long throughout the island and covers about 350 km². We come together and sing, hold placards giving the messages, dance, organise children games and many more activities to be able to grasp the attention of the people crossing over to “the other side”. This section of the Buffer Zone is one of the checkpoints of the seven in total that is most commonly used for the pedestrians.

Merobe: Greek and Turkish Cypriots started meeting in the buffer zone of the Nicosia Ledra check point. We exchange ideas, make friends and create get together events, like Cypriot traditional song concerts, dancing, games for kids, photo exhibitions etc.

What are your requests to your governments?

Merobe: We demonstrate and demand from our governments to give us a solution and a better future for us and our children. A delegation was present in Crans Montana during the talks.

Tijen: We ask our leaders to create an island where the young generation will find a peaceful future. This island do not belong to one nation but we have a diversity of people living like Maronites and Armenians who also are sharing the history of this island and by accepting the diversities we will bring peace and reconciliation in this island. We tell our leaders that mistakes were made by the governments and leaders at the past and we have had enough of suffering. Now it is the time to look to the future and create a world of peace and reconciliation in this island for the future of the young generation.

What are the feelings that the buffer zone creates to you?

Merobe: Where there is war there was once peace and where there is peace there was once war. The Green line, guarded by the UN since the invasion, is the buffer zone that prevents Cypriots in the North and South from moving freely in their homeland. It is the bleeding wound which splits Nicosia, the last divided capital, in two.  We go about our daily lives ignoring its existence, how else we can survive? But when I go there with my camera then the wound starts bleeding again.

Tijen: The physical and communal division for about 30 years brought about a lack of communication between the two communities in this island. For these many years a new generation grown up learning from the biased history books injecting hatred and this division pulling the communities further apart creating a generation hating each other. I believe that this line, although today have many checkpoints allowing people to cross over, makes the communication of the communities difficult and still puts blocks between them.

What messages do you receive from young people?

Tijen: They have to learn about the past not for enmity or revenge but to be able to understand the past in order not to repeat the mistakes of it. The new generation is luckier than we were. They have more communication tools and more chances to come together in a common ground. We, as a generation that was not allowed to have any kind of communication for about 30 years with “the others”, we are just trying to catch up with the years we lost and to understand “the others”. The young generation now has a chance to come together at the schools, cafes, bars, cinemas, etc. I see the youth going to the peace camps together to understand each other’s diversities as well as similarities, to be able to understand the Cypriot identity and this makes me proud. Education is the most important thing and our government should look how they use it as it can create or destroy peace. The young generation has to understand that what they need to do as individuals is to respect diversity. This is the only way to understand and create an empathy for the others’ beliefs, cultures and their way of life. For a successful future for the Cypriots we should be educated to feel as one without any nationalistic upbringing. We have to be proud of our common identity, which is the Cypriot identity.

Merobe: We cannot know what will come next in these times of great flux sweeping across our homeland and across Europe at large. But no matter what the future holds, the younger generations hold the potential for peace and unity, and the desire for a shared identity and a shared future.



Verfasst am 15. November 2017.

By Priska Leutenegger

Die Wiedergeburt des Ikarus. - Das Feuer der Freiheit ist menschlich.

Die eigene Freiheit hat sogar etwas sehr natürliches. Jedes Tier sucht seine Freiheit und verliert einen Teil seiner selbst, wenn es hinter Gitter gesperrt wird.

Grenzen können gesund sein, wenn man sie denn einzusetzen weiss, wenn man sie nicht aus verzweifelter Angst, aus Machtansprüchen oder Gier zieht und erstellt. Wissen wir überhaupt noch, was gesunde Grenzen sind?
Wir überschreiten Grenzen, täglich, stündlich. Wir treten die Natur, unsere Erde, unsere Heimat mit Füssen und merken es oft nicht einmal, nicht unmittelbar. Doch die Grenzen sind längst überschritten. Die Folgen, zuerst schleichend, nun aber mit unfassbarem Tempo vorwärtsrasend, überfluten uns mit schierer Grenzenlosigkeit. Wir scheinen völlig den Überblick zu verlieren, alles gleitet uns aus den Händen. Sogar in unserem eigenen Leben wissen wir nicht mehr, wo unsere Grenzen sind. Mensch, Erde, Natur leiden am „Ausgebrannt-Sein“. Würden wir mal ein paar Schritte zurückgehen, den Blick öffnen und das gesamte Bild betrachten, würden wir die Rauchschwaden und die vielen kaum mehr zu löschenden Brände erkennen.

In der am letzten Freitag eröffneten Ausstellung im Kunstraum Ewigkeitsgasse in Wien spielen Grenzen eine zentrale Rolle. Neben meinen Fotografien mit dem Titel: „Die Wiedergeburt des Ikarus.“, welche sich vor allem mit dem Erwachen aus der Starre befassen (aus dem tiefsten Wunsch, Grenzen zu sprengen, um endlich wieder zur wahren Natur zurückzufinden), zeigte Chris Haderer ein filmisches Kurzportrait über Elsie Slonim (Besuch im Sperrgebiet). Die auf Nordzypern lebende Fotografin Tijen Erol Yakub unterstreicht das Thema mit ihren eindrücklichen Arbeiten aus dem Grenz- und Sperrgebiet auf Zypern. Die Ausstellung läuft noch bis Ende Dezember 2017.

Empfehlenswert auch die Bücher "Vom Brot im Meer" sowie "Mousie Longtail" von Elsie Slonim, beide erschienen im Verlagshaus Hernals, Wien.

Vernissage Priska Leutenegger und Tijen Erol


Der Verein Welt&Co lädt herzlich zur „Doppel“-Vernisage von Priska Leutenegger und Tijen Erol Yakub im Kunstraum Ewigkeitsgasse.

Die Multimedia-Künstlerin Priska Leutenegger zeigt Foto- und Videoarbeiten aus ihrer Serie „Die Wiedergeburt des Ikarus.“
Die auf Nordzypern lebende Fotografin Tijen Erol Yakub präsentiert ihre Fotoarbeit „Inside the Wall“ über die „Green Line“, die den Norden vom Süden der Insel trennt. Tijen wird uns live via Skype von Zypern über ihre Arbeit berichten.

Als Einstimmung wird der Kurzfilm „Besuch im Sperrgebiet (Elsie, Cyprus)“ von Chris Haderer über die Autorin Elsie Slonim gezeigt, die vor zwei Wochen ihr im Verlagshaus Hernals erschienenes Buch „Vom Brot im Meer“ vorgestellt hat.

Auf den musikalischen Rahmen freuen wir uns von Claudia Reske (Voc.) und Josef Ernst (Klavier).

Wir freuen uns darüber Euch bei dieser besonderen Veranstaltung begrüssen zu dürfen!